Szent István király! Ideje van a szónak,
hisz, magyarjaid ma, élődnek, halódnak.
Mutass utat megint! Úgy, mint ezer éve!
Ne éljen céltalan, Árpád mai népe!
E mai nép, miben úz, besenyő, avar,
bajor, szláv, jászkun lett, lelkében is magyar.
Így együtt ismerős, dobogása lónak,
emléke, e Honért, harcba indulóknak.
Összetart őseink, áldott forró vére.
S ma még, felállunk, a Himnusz ütemére.
Ám, szétszaggatva így, bús gondolat ível,
lám, hét határon át: „Hogy ronthattuk így el?”
De jogos szavú szánk, senki be ne fogja!
Millió testvérünk, idegenek foglya.
Trianon, más bűne. Ám, népünk, nem vétlen.
S Hazáért áldozni, úgy, mint akkor, tétlen.
Mégis! Ne csak legyen, éljen itt, míg élhet!
S mint magyar keresztény, miként király kérted!
Názáreti Szent Szűz! Néped, ma még bágyad.
Emeld fölénk óvón, féltőn, angyal szárnyad!