Mint a Szahara éneklő dűnéi,
ha önsúlyától lezúdul a homok,
s a többmilliárd lesikló homokszem
dalával lesz megint más mind, változok.
De épp úgy, miként e kietlen táj, mely,
mint szavanna zöldellt ötezer éve,
lassan, tudva, lábam alól fogy az út,
s mint mindig, önmagam mérlegre téve.
Különös adomány ez. Amint az is,
hogy a korral, nem minden álmom ég el.
S bár ma már csak célszerű új álmaim
vannak, erőt ad az, mit tennem még kell.
